BHAVNA & MICHAEL London
Ezt a párt a sors négy évre pottyantotta a mi Budapestünkre, azon belül is az én utamba és hálás vagyok a sorsnak, mert ez a véletlen (?) útkereszteződés két mesébe illő történettel is megajándékozott. Ez a második, apáról és lányáról szól.
A mesébe illő a történet szereplői Bhavna, indiai származású, Michael pedig echte angol. Mindkét, röviddel egymás utáni esküvőjüket is fotózhattam. A polgárit Budapesten tartották, a másodikat Londonban hindu hagyományok szerint, kétszáz vendéggel, három napon át. Mert mindvégig mellettük voltam, jobban beleláthattam a szelíd pár életébe, érzelmeibe, így derült ki, hogy az apa, ortodox hindu lévén, hallani sem akar egy „vörösnyakúval” kötendő házasságról. Jobbnak látták meg sem hívni őt, ráadásul Bhavna attól tartott, hogy ennek ellenére a három nap valamelyikén felbukkan és véget vet a szertartásnak. Csúnyán.
A második nap ez majdnem be is következett. Az apát ugyan sikerült az ünneplő ház ajtaján kívülre tessékelni, ám bent Bhavna könnyei csorogtak. Mivel a „bánatapa” órák múltán sem tágított a háztól, megegyeztek abban, hogy beszélnek egymással, négyszemközt. Az apa végül Michaelt is bekérette
kettejükhöz (ez volt az első találkozásuk!), hogy kifaggassa, mire föl akarja elvenni a lányát, majd a benne dúló érzelmekkel láthatóan birkózva távozott. Amikor kilépett az ajtón, kezében egy nagyobbacska kockás füzetet szorongatott, a felső lapja vörös tintával volt teleírva. Bhavna rögtönzött rá kézzel meghívót apjának. Senki sem tudta, mit hoz a másnap, eljön-e a fő hindu szertartásra és hogyan viseli majd magát. Talán maga az apa sem. Az éjszaka minden bizonnyal vívódással telt, bensőjében csatázott lánya döntése az évezredes világképpel, hagyománnyal.
Reggelre kicsípte magát, Bhavnával, Michaellel és kétszázadmagával kezdetét vette a hosszadalmas szertartás, s ő mindvégig a vallási előírásoknak, a családi elvárásoknak egyaránt megfelelve végezte apai teendőit. Amikor órákkal később a vendégektől megüresedett a szertartásterem, az áldozati fűszerek nehéz füstje is szétoszlott, e három ember – egy nap után újra – egyedül és egymásnak maradt. Először apa és lánya borult össze, hosszasan ölelték egymást, aztán Michaellel, ugyanúgy. Szerencsésnek tartom magam, hogy ennek az áldott pillanatnak egyedül a fényképezőgépem és én lehettem tanúja.
